szennyvíz-beruházás

HEOL.hu: Próbaüzem: finisben a térség egyik legnagyobb beruházása

Sikeresen elindult a tarnamenti szennyvízrendszer próbaüzeme, így valóban célegyenesbe fordult Heves megye egyik legnagyobb beruházása.

A környék szennyvíz csatornázottságának ellátásáért elindult fejlesztés 4,2 milliárd forintból valósul meg, melynek 85 százalékát az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásban biztosítja. 2014. július 1-jén, a többlépcsős műszaki ellenőrzéseket követően megnyílt a lehetőség a tarnamenti települések – Kál, Kompolt, Kápolna, Tófalu, Aldebrő és Feldebrő – lakossága számára, hogy rácsatlakozzanak a térség újonnan épült szennyvízhálózatára.

magyar

HEOL.hu: Tekertek a polgármesterek is

Három falu összefogásában újították fel a kerékpárutat, mely Kált, Kompoltot és Kápolnát köti össze.

Az elmúlt esztendőben zajlott, és lezárásához közeledik a Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása, s ennek nyomán jelentős útfelújításokat is végrehajtottak kormányzati támogatásoknak köszönhetően Kál, Kápolna, Kompolt, Tófalu, Aldebrő és Feldebrő településeken az elmúlt időszakban. A szennyvíztisztító napokban kezdődött próbaüzemét követően szeptemberben avatják majd fel a térség egyik legnagyobb beruházását, ám hétfőn is ünnepre gyűltek össze sokan a projekttel érintett három településről: Kál, Kápolna és Kompolt lakosai településeik polgármestereivel közösen pattantak nyeregbe, hogy végigkerekezzenek a három falut összekötő, most teljes hosszában felújított kerékpárúton.

magyar

HEOL.hu: Tilos a vezetékrendszerbe bármit beleengedni!

Jövő nyáron elkezdődhet a káli kistérség szennyvíztisztítójának próbaüzeme. A tisztítómű átadásáig azonban arra rácsatlakozni, a vezetékrendszerbe bármit beleengedni nem lehet.

Novemberben rendben elindult és jó ütemben halad a káli szennyvízelvezetési agglomeráció tisztítóművének építése. Balázs Zoltán, a hat település összefogásával létrejött önkormányzati társulás elnöke, Kompolt polgármestere úgy látja, az időjárás is melléjük áll, jövő év nyarának elején átadhatják a tisztítóművet.

magyar

HEOL.hu: Az idén elkészül a káli szennyvíztisztító telep, finisbe ért a beruházás

Igazi fordulóponthoz érkezett Heves megye egyik legfontosabb fejlesztése.

A szennyvíztisztító telep kivitelezési tenderének lezárultával célegyenesbe fordult a „Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása“ projekt.

magyar