Búcsú Kálban

A felújított Szűz Mária szobor megáldásával kezdődött a búcsú Kálban, melyet Dr. Lengyel Ervin, a Luanda-i Apostoli Nunciatúra első titkára tartott. A diplomata elmondta: Szűz Mária az egyház előképe, melyben az egyház tagjai örömmel szemlélik, amivé maguk kívánnak lenni. Artner Péter plébános örömének adott hangot, hogy a szobor megújulhatott a hívek adományainak köszönhetően, s néhány hónap alatt összefogással széppé varázsolták a környezetet.

Szentbeszédében dr. Lengyel Ervin rávilágított:  Szent Péter és Szent Pál apostol, a templom védőszentjei példájukkal tanítanak minden keresztény embert a tanúságtételre. Hozzátette: Jézus nem véleményvezéreket akar, hanem olyan embereket, akik az evangéliumról tesznek tanúságot.

A káli búcsú körmenettel ért véget.

magyar
Címkék: