A múltidéző szakmai körökben ismert és elismert – s a közelmúltban elhunyt – Seress József Vörösmarty szavaival vallotta: „A múltat tiszteld, s Jelent kösd a jövendőhöz.” Ennek jegyében élt, búvárkodott, s igyekezett közkinccsé tenni mindazt, ami a szorgos évtizedek alatt felbecsülhetetlen eszmei értékű gyűjteménnyé vált. Ennek csak egy kis részét képezték a faluja korabeli arculatát megörökítő postai üdvözlőlapok, valamint azok a napi használati eszközök, amelyek az évszázadokkal ezelőtt ott letelepedett családok, s tősgyökeressé vált utódaik életéhez, munkájához kötődtek.

Nagy türelem és kitartás kellett ahhoz, hogy ez a hihetetlen tudásszomjjal megáldott egykori szállodaportás különböző múzeumok, levéltárak, plébániák, öreg porták és porlepte padlások mélyéről előbányássza a múlt relikviáit. Elsőként a saját családfáját próbálta feltérképezni, s amikor sikerrel járt, a többi ősi helybeli családot – a Ficsórtól a Kelemenen és a Tompán át – vette sorba, amelyeknél a nemességszerző személye és az adományozás időpontja bizonyítható volt. Évszázados kutyabőrök, patinás címerek kerültek a gyűjteményébe, később pedig abba a részben általa írt vaskos kötetbe, amellyel szülőfaluja újratelepítésének 250. évfordulója alkalmával lepte meg érdeklődő földijeit.

– Pótolhatatlan tudást vitt magával a sírba – jegyezte meg a szintén helybeli gyűjtő, Tóth Béla, aki két évtizeden át kísérte figyelemmel Seress József tevékenységét. – Felbecsülhetetlen értéket képvisel ez az eszmei és tárgyi dokumentáció, kár lenne a sorsára hagyni. Magángyűjteményről van szó, ezért nem mindegy, hogy az örökösök mennyire lesznek partnerek a közkinccsé tételében.

Seress József fiai – mint jelezték – nem tartanak igényt a régiségekre, ezért rokonuk, Seress Krisztián vette kézbe az ügyet. A Németországban élő unokaöcs úgy véli: először fel kell mérni, majd rendszerezni kell a szerteágazó hagyatékot.

– Azt szeretném, ha megállapodhatnánk az önkormányzattal, hogy méltó helyet kapjon a gyűjtemény.

Mint időközben kiderült, az együttműködésre kész rokon nyitott kapukat döngetett.

– Mi sem szeretnénk, ha ez a hagyaték elkallódna – mondta Morvai János polgármester. – A képviselőkkel már tárgyaltunk is ­róla, s abban maradtunk, hogy ha a család hozzájárul, akkor önkormányzati kezelésbe vennénk az anyagot. Köztudott, hogy a falu krónikása olyan nemes ügyek fáradhatatlan motorja volt, mint a tájház létesítése vagy a helyi Gárdony-kultusz ápolása. Éppen ezért határoztuk el, hogy június végéig a Fő út felső 4. alatt lévő épületet felújítjuk erre a célra. Egy-egy teremben lenne látható a helytörténeti rész, illetve az néprajzi kollekció, amit Jóska, valamint az idősotthon lakói gyűjtöttek össze. A Gárdonyi Gézával kapcsolatos emlékek pedig a községháza egy nagyobb, jelenleg üresen álló termében kapnának méltó és biztonságos helyet.

Seress József halálakor számos ismerőse fogalmazta meg a személyével kapcsolatos véleményét és javaslatát az internetes közösségi oldalakon. Egyebek között idézték azt a rá is vonatkoztatható mondást, miszerint senki sem lehet próféta a saját hazájában. Utalva arra, hogy életében nem becsülték meg azt a tevékenységet, amire ideje jelentős részét áldozta. Éppen ezért javasolták, hogy poszthumusz adományozzanak neki díszpolgári címet, vagy legalább is róla nevezzék el a leendő tájházat.

– Ismerjük az említett javaslatokat, s alkalom adtán figyelembe is vesszük azokat – reagált a felvetésekre Morvai János polgármester.

Forrás: Heol.hu