Huszártalálkozó Kálban

Négyszer is csatáztak szombaton a kápolnai csatát idézve a hagyományőrzők szombaton Kápolnán, Kompolton és Kálban.

Siklósi, szigetvári,  szolnoki, ózdi, gömöri, napkori, isaszegi, komáromi és nagykátai katonai hagyományőrzők ágyúival, puskáival, a huszárok kardjaival először a kompolti sportpályán szálltak szombaton harcba a XII. Tarna-völgyi Katonai Hagyományőrző és Gasztronómiai Találkozó résztvevői. Innen üldözéses csatában mentek Kápolnára, ahol az egykori dohánybeváltónál tartottak csatabemutatót, illetve akadály- és főzőversenyt. Utóbbit a komáromiak lencsepörköltje nyerte, de főtt a kondérokban csülökpörkölt és csatapörkölt is.

Ebéd után a program Kálban folytatódott, ahol a Fő téren koszorúzott az önkormányzat és a László Zoltán vezette hagyományőrzők is. A találkozót az idén megtisztelte jelenlétével Keller Péter, Gárdonyi Géza dédunokája is. A káli Tarna-partra vonuló hagyományőrző menet megállt az író édesapjának egykori háza előtt is. Ziegler Sándor (Gárdonyi Géza édesapja) az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc alatt Pesten saját költségén hadi üzemet hozott létre, amely támogatta a honvédőket. Nevéhez a későbbi korok ezért a „Kossuth fegyvergyárosa” állandó jelzőt kapcsolták. Ziegler Sándor életének utolsó esztendejét töltötte a Kálban, a házon lévő emléktáblát most az író dédunokájával közösen koszorúzta meg Morvai János káli polgármester.

– Ahhoz, hogy az idén 12 éves találkozó továbbfejlődhessen, elsősorban pénzre lenne szükség, lelkesedésből ennyire telik, de úgy gondolom lenne még ebben a hagyományőrző találkozóban lehetőség – mondta el Berecz Kálmán, Kápolna polgármestere. A rendezvényt Kápolna, Kompolt és Kál önkormányzata, valamint a Magyar Honvédvadász Hagyományőrző Csoport szervezi közösen.

 

forrás: www.heol.hu

Meghatározatlan
< >
<
>