Tarna-menti ösztöndíjrendszer: fiatalokat támogatnak az önkormányzatok

Kál, Kápolna, Kompolt, Aldebrő és Tófalu önkormányzatai 3 iskolai félévre hirdettek meg ösztöndíjpályázatot, melynek célja a fiatalok helyben maradásának ösztönzése, megélhetési körülményeik javítása és a helyben fellelhető értékek megismertetése a helyi lakossággal.

Az uniós forrásból támogatott program pályázatairól Morvai János, Kál polgármestere tájékoztatta a Kékes Online-t.

Idén hirdettük meg a pályázati rendszer második körét 15-24 év közötti középiskolás, illetve felsőoktatásban tanuló diákok részére. A részvétel kötelező feltételeként határoztuk meg azt, hogy csak nagycsaládban élő vagy egyedülálló szülő gyermeke, illetve szociálisan hátrányos helyzetű fiatal adhatja be az igényét a támogatásra. Az is elvárás, hogy a középiskolában, vagy azt megelőzően az általános iskolában az előző félévben a tanuló igazolatlan óráinak száma 10 alatt legyen. A megítélhető támogatás összege középiskolások részére egy félévre 25.000 forint, egyetemi, főiskolai hallgatók részére pedig 50.000 forint.

Ebben az évben nagyon népszerű volt a pályázatunk, melyet „A településem, ahogy én látom: egyediség, különlegesség, szépség” címmel tettünk közzé. Mindenkitől 5 db, a lakóhelyén készült fotót kértünk. A beérkezett 59 pályázatot március 18-áig bíráljuk el a polgármester kollégáimmal. Nagyon szép képeket kaptunk, melyekért ezúton is köszönetet mondok a pályázóknak.

Fontos számunkra, hogy megismerjük a fiatalok látásmódját, s segítségükkel új szemszögből nézzük szeretett településeinket, új értékeket fedezzünk fel, illetve jobban kezdjük el értékelni a régieket. A diákok kreatívak, jó szemük van a szépségre, a harmóniára – foglalta össze Morvai János.

 

Forrás: Kekes Online

Meghatározatlan