Hirdetmény: Tűzgyújtási és hulladékégetési tevékenységek

A Kál Nagyközségi Önkormányzat felhívja a tisztelt Lakosság figyelmét, hogy a tavaszi munkák kezdetével kapcsolatos tűzgyújtási, hulladékégetési tevékenységekkel kapcsolatban az önkormányzat környezetvédelemről szóló 14/1999 (VI. 24.) rendelete az irányadó.

Belterületen

3. § (1) A mezőgazdasági termelés során keletkező növényi hulladék ártalmatlanításáról elsősorban komposztálással, ha ez nem lehetséges, elszállításával kell gondoskodni. Az elszállítás során a települési szilárd hulladék gyűjtésére és elszállítására irányuló kötelező helyi szolgáltatás igénybevételéről szóló rendelet előírásait be kell tartani.

(4) Égetni csak megfelelően kialakított helyen, vagyoni és személyi biztonságot nem veszélyeztető módon 8:00 – 18:00 óra között lehet. Szeles időben, és az erdőszéltől számított 200 m-en belül égetni tilos.

(5) Az égető hulladék kommunális, illetve ipari eredetű hulladékot ( műanyagot, gumit, vegyszert, festéket, illetve ezek maradékait ) nem tartalmazhat.

A rendelet megszegése jegyzői-, valamint a tűzvédelmi szabálysértés pedig hatósági eljárást von maga után, ami 20 és 60 ezer forint közötti pénzbírság kiszabását teszi lehetővé.

Külterületen

Minden olyan külterületen végzett szabadtéri égetést, melyet a 2015. március 5-ig hatályos Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011. (IX. 6.) BM rendelet 606. § (2) bekezdése értelmében az első fokú tűzvédelmi hatóságnak be kellett jelenteni, 2015. március 5. napját követően a katasztrófavédelmi kirendeltséggel engedélyeztetni kell.

Az irányított égetést engedélyeztetni kell a csatolt letölthető formanyomtatványon. Egy kérelmen egy darab 10 hektár vagy ennél kisebb terület égetése jelenthető be, és az első fokú eljárás lefolytatásáért fizetendő 3.000,– Ft illetéket kérelmenként meg kell leróni. Az engedélyezési eljárást a területileg illetékes – az eljárásrendben meghatározott kivételes esetben a kérelmező lakóhelye, székhelye szerint illetékes – katasztrófavédelmi kirendeltség folytatja le.

A hatósági engedély beszerzése érdekében a tervezett időpont előtt legalább tíz nappal az illetékes tűzvédelmi hatóságnál kell a kérelmet benyújtani, amelyet öt munkanapon belül elbírálnak és engedélyeznek a feltételek megléte esetén.

A kirendeltség irányított égetésre vonatkozó engedélye más, jogszabályban – a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 21. § – előírt hatósági engedélyt nem pótol.

Csiffáry Róbert
alpolgármester

magyar
Címkék: