HEOL.hu: Nélkülük a rendőrség félkarú óriás lenne

magyar

A Heves Megyei Polgárőr Szövetség tagjai tavaly 216 ezer 335 órát töltöttek szolgálatban megyénkben.

A Heves megyében működő polgárőr egyesületek megújultak, hatékonyabbá váltak, technikailag gazdagodtak – hangzott el a Heves Megyei Polgárőr Szövetség évértékelő közgyűlésén. Mint beszámolójában Völgyi Ferenc elnök utalt rá, a szövetséghez tartozó 102 egyesületben 2750 polgárőr tevékenykedik, s tavaly 216 ezer 335 órát töltöttek szolgálatban. Rendszeres települési figyelőszolgálatot, külterületi járőrözést láttak el. Tizenhat egyesület részt vesz az ország 250 települését érintő kiemelt közbiztonsági akcióban, zömükben már kevesebb bűncselekmény is történt.

– Önök nélkül a rendőrség félkarú óriás lenne – mondta elismerésként Czinege László r. ezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, aki kiemelte: kollégái 3699 alkalommal több, mint 42 ezer órát szolgáltak közösen a polgárőrökkel. Együttműködésükkel sokat lehet tenni a lakosság közérzetének javításáért.

Csóra György, az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke elmondta, hogy a közbiztonság erősítéséért tevékenykedő szervek stratégiai partnerként tekintenek a polgárőrségre. Az itteni egyesületek feladata, hogy Heves nyugodt, békés, élhető megye legyen.

A továbbiakban az OPSZ alelnöke a Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát adta át Czinege László r. ezredesnek, illetve Molnár Lajosnak, a megyei szövetség elnökhelyettesének. Az ezüst fokozatot Jónás Mihály (Kisnána), a bronzot pedig Balla Károlyné (Kál) kapta meg. A megyei rendőr-főkapitány dicséretben és jutalomban részesítette Völgyi Ferenc HMPSZ-elnököt, Bartók László (Ostoros) és Nagy Erik (Kompolt) polgárőrt. A HMPSZ Emlékplakettjét Sumi István szakreferens és dr. Gortva János, az etikai bizottság elnöke érdemelte ki.