Jelenlegi hely

Főző- és tökfaragó versennyel is köszöntik az új létesítményt Kálban

Pénteken avatják a szabadidő parkot Kálban. Korábban utakat újítottak fel, diákoknak ösztöndíj támogatást osztottak, illetve osztanak.

Középiskolások és felsőoktatásban tanuló hallgatók támogatásáról döntött korábban a település képviselő-testülete. A község hivatalos honlapján már közzétették e pénzbeli segítség kifizetésének az időpontját is – tudtuk meg Morvai János polgármestertől. E szerint tegnap és ma – mindkét napon 16 és 18 óra között – osztották-osztják ki a jogosultaknak, azaz a káli lakhellyel rendelkező, nappali tagozatos diákoknak a meghatározott összeget. A támogatás felvételéhez az iskolalátogatási igazolást is kérték. Az iskolakezdési támogatás összege a középiskolásoknak nyolcezer, az egyetemistáknak, főiskolásoknak egyaránt tízezer forint. Aki ezt október 17-18-án nem vette át, december 8-ig a polgármesteri hivatalban teheti meg.

A polgármester tájékoztatása szerint rágcsálóirtó szert osztanak a lakosoknak október 28-29-én. Tavaly határoztak arról, hogy a Kálban élők rágcsálóirtó dobozt kapnak irtószerrel együtt, amivel megakadályozható az ősszel a külterületekről érkező rágcsálók betelepedése és elszaporodása. Az idén viszont csak szert juttatnak a lakosságnak.

A faluvezető örömmel újságolta, hogy a Magyar Falu Programban Az önkormányzati temető infrastrukturális fejlesztése című pályázatban nyertek és az új, kétoldalas urnafal már el is készült. Ugyanennek a programnak köszönhetően – az Önkormányzati utak felújítása című pályázaton – nyertek és két útjuk, a Kossuth és a Turul utca új aszfaltburkolatot kapott.

– Október 21-én, pénteken délután avatjuk fel a Leader-programban megnyert szabadidő parkunkat a gépjavító állomás területén, ahol pavilonok sütögetők, nyársalók, padok szolgálják a kulturált pihenésre vágyók igényeit – mondta a Hírlapnak Morvai János.
A polgármestertől megtudtuk, hogy ezen a napon főzőverseny és tökfaragó verseny is lesz. Aki a rendezvény részleteire kíváncsi, az a település honlapján tájékozódhat. Fontos információként közölte azt is a településvezető, hogy október 1-jétől két friss diplomás fogorvos látja el Kál és Kápolna lakossági és iskolai fogorvosi feladatait.

 

Forrás: Heol.hu

Meghatározatlan
Címkék: