Jelenlegi hely

Újabb cég kezdhet fejlesztésbe Kálban

Kedden indult a településen működő Füzes-Team Kft. Modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodást segítő fejlesztése nevű projektje, jelentette be sajtótájékoztatóján Antal Zsolt, a fuvarozási és kereskedelmi cég ügyvezetője.

Mint mondta, a program összköltségvetése 178,6 millió forint, amelyből 125 millió forint a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program feltételesen vissza nem térítendő támogatása, 53,5 millió forint pedig önerő. 

– A program elemei az információs technológiai szolgáltatás és képzés megvalósítása, a meglévő iroda és műhely nyílászáróinak cseréje, továbbá egy tizenkétszer tizennyolc méter alapterületű, fedett, acélvázas csarnok emelése, a tetején napelemekkel. Épül egy kétállásos gépkocsimosó, szintén kétállásos, nagy teljesítményű porszívóval, illetve egy rakodógépet is veszünk. A projekt tervezett befejezése 2024. február 22. – összegezte Antal Zsolt.

A sajtótájékoztatón megjelent Horváth László országgyűlési képviselő és Morvai János, Kál polgármestere is. 

 

Forrás: Heol.hu

Meghatározatlan