Jelenlegi hely

egyház

A PPKE kánonjogi intézetének hallgatói látogatást tettek a Vatikánban

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetének (PPKE KJPI) hallgatói április 23. és május 3. között Artner Péter egyetemi docens vezetésével részt vettek a „De Curia Romana” kurzuson, melynek során meglátogatták a Szentszék legfontosabb hivatalait és találkoztak vezetőivel.

Meghatározatlan

Interjú Artner Péter kánonjogász egyetemi docenssel a Pesti Kánonjogi Intézet hallgatóinak szentszéki tanulmányi útjáról

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Posztgraduális Kánonjogi Intézetének 23 fős csoportja tesz tanulmányi látogatást Rómában ezekben a napokban a Szentszék különféle intézményeinél. Az egyetem oktatója, Artner Péter kánonjogász atya szervezte a maga nemében első ilyen magyar tanulmányutat, az intézet kánonjogi hallgatói számára, akik részint gyakorló egyházjogászok, papok és világiak, mások pedig most szereznek diplomát.   

Meghatározatlan

Szent István Televízió: Kettős ünnep a káli plébániatemplomban

Felújították a 252 éve Szent Péter és Pál Apostol tiszteletére szentelt templomot. Az ünnepi szentmisét Dr. Seregély István nyugalmazott egri érsek mutatta be, aki amellett, hogy megszentelte a felújított templomot, a helyi katolikus iskola diákjainak is kiszolgáltatta a bérmálás szentségét.

magyar

HEOL.hu: Magyarul köszöntötte a pápa káli vendégeit

Idén ünneplik Kálban a Szent Péter és Szent Pál apostolok tiszteletére szentelt templom fennállásának 250. évfordulóját.

Kiemelt programként római zarándokúton vett részt a községből egy 19 tagú csoport dr. Artner Péter plébános vezetésével, hogy tiszteletüket tegyék az apostolfejedelmek sírjainál.

magyar
Feliratkozás RSS - egyház csatornájára