Jelenlegi hely

HEOL.hu: Ágyúdörgéstől volt hangos Kápolna térsége

Az idén nyolcadszor idézték fel az 1849. február 26-án és 27-én vívott és elvesztett csatát.

Hóban-fagyban harcoltak az osztrák és a magyar csapatok szombaton a kápolnai dohánybeváltó előtti téren. A csata zaját, az ágyúdörgést, a puskák durrogását messzire vitte a szél. Az idén nyolcadszor rendezték meg a Tarna-völgyi Huszár és Katonai Hagyományőrző találkozót.

Az 1848-49-es szabadságharc vesztes csatájára, a kápolnaira emlékeztek ezúttal is annak 164. évfordulóján. A korhű ruhában és fegyverekkel bemutatott csatát és az azt követő akadályversenyt összesen 85-en vívták, de ennél többen érkeztek a Kál, Kápolna, Kompolt és Tófalu közös szervezésében rendezett találkozóra. Az ország minden szegletéből idesereglett hagyományőrzők még az ebédfőzéshez is korhű ruhát öltöttek.

A Magyar Honvédvadász Hagyományőrző csoport és a Magyar Hagyományőr Szövetség is bekapcsolódott a szervezésbe. A hideg idő ellenére volt olyan huszár, aki a szomszédos Jász-Nagykun Szolnok megyéből lovon érkezett Kápolnára.

– Büszkék vagyunk a hagyományőrzőkre, szeretnénk ha helyben is egyre népszerűbb lenne a rendezvény – mondta a házigazda, Kápolna polgármestere dr. Berecz Kálmán.

magyar