Jelenlegi hely
átadás
A Málna és az Áfonya csoport otthona Kál új ékköve
Átadták a nagyközség újonnan épült bölcsődéjét. Morvai János polgármester bízik benne, hogy az itt nevelkedő kisgyermekek majd Kál fontos polgárai lesznek.
Érseki áldást kapott a felújított káli iskola és tornacsarnok
Dr. Ternyák Csaba egri érsek is részt vett az egyházi fenntartásának 10. évfordulóját ünneplő Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola ünnepségén. Az érseki áldás után Gárdonyi Géza jelképes szőlőlugasát is elültették.
Zsúfolásig megtelt hívekkel a felújított káli református imaház
Hálaadó istentiszteletet tartott az immár önálló káli református egyházközség.
Óvodai játszótér átadás 2023
Tájékoztató Szaloncukor Ajándék Átadásáról
Szabadidő park átadása
Dr. Andréka Tamás, az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára, Ignácz Balázs főispán, a Heves Megyei Kormányhivatal vezetője jelenlétében mondott köszöntő beszédet Morvai János, Kál polgármestere az új szabadidőparkban. A létesítményt dr. Artner Péter plébános áldotta meg.
Főző- és tökfaragó versennyel is köszöntik az új létesítményt Kálban
Pénteken avatják a szabadidő parkot Kálban. Korábban utakat újítottak fel, diákoknak ösztöndíj támogatást osztottak, illetve osztanak.