HEOL.hu: Száztizenkét millióból fejleszthet Kál
Újabb 38 önkormányzat részesül fejlesztési támogatásban azok közül, amelyek nem vettek részt az állami adósságkonszolidációban. Heves megyéből Kál kap most pluszpénzt.
Az érintett, kétezer lakosnál népesebb települések a belügyminiszter döntése nyomán 3,4 milliárd forintot kapnak – tájékoztatta Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára kedden az MTI-t.
A fejlesztési forrást egyebek mellett út vagy járda építésére, felújítására, vízrendezési és csapadékelvezetési rendszer kiépítésére, továbbá épületek felújítására fordíthatják a támogatásban részesülők.
Az államtitkár jelezte: a nyertes önkormányzatokkal a tárca még ezen a héten aláírja a támogatási szerződéseket. Azok az el nem adósodott települések, amelyek idén nem részesültek fejlesztési támogatásban, jövőre fogják megkapni a nekik járó összeget.
A kormány korábbi döntésének megfelelően négy év alatt összesen 50 milliárd forintot kapnak azok az önkormányzatok, amelyek felelős gazdálkodást folytatva, eladósodás nélkül biztosították településük működésének, fejlesztésének feltételeit. Az idei évben 12,5 milliárd forint áll erre rendelkezésre a központi költségvetésben.
A most támogatást kapott települések listája letölthető a Belügyminisztérium honlapjáról. A pluszforrásban részesülő települések között ezúttal Heves megyéből egyetlen falu, Kál található meg.
Morvai János polgármester, a heol.hu-nak elmondta: a ’70-es években épült óvodájuk felújítására, valamint belterületi utak rendbetételére, aszfaltozásra szeretnék fordítani a most elnyert 112 millió forintot.