Épül a káli általános iskola tornaterme

 Szendreyné Miskolczi Mária, az intézmény igazgatója arról tájékoztatott, az Egri Főegyházmegye fenntartásában álló iskola 478,5 millió forint uniós támogatásból, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban építi a tornacsarnokot. Az igazgatónő szerint rég várt beruházás ez.

A testnevelésórákat eddig száraz időben az iskolaudvaron, ha esett, vagy hideg volt, az intézmény folyosóin lehetett megtartani. Az új tornaterem az eddigi sportpálya helyén épül, orvosi szobának, öltözőknek, mosdóknak és szertárnak is helyet ad. Akadálymentesített bejárata lesz, a tanuszodán keresztül bejárva a község lakói számára is nyitva áll majd, szabadidős lehetőséget nyújtva. Az új sportpályát a tornaterem tőszomszédságában lévő területen alakítjuk ki – összegezte Szendreyné Miskolczi Mária.

Az igazgatónő hangsúlyozta, hogy a mindennapos testneveléshez szükséges megfelelő infrastruktúra kialakítása fontos, és az iskola tanulóinak komfortérzetét is növeli.

 

Forrás: Heol.hu

 

Meghatározatlan
Címkék: