Ipari Park átadása

Átadták az újonnan épült ipari parkot szombaton Kálban. A létesítménynek hála nem csak a településen, hanem a Tarna mentén élők életkörülményei is javulhatnak, ugyanis az iparterület kialakításával az a régi cél valósult meg, hogy új munkahelyeket teremtsenek.

Morvai Jánosnak, Kál polgármesterének mindig is feltett szándéka volt, hogy munkahelyeket hozzanak létre.

– Azt vallom, ha vannak munkahelyek, akkor az emberek tudnak pénzt keresni. Így pedig el tudják látni saját magukat és családjukat, tudnak venni élelmiszert, ruhákat, lecserélhetik az autójukat vagy épp felújíthatják a házukat. Ezáltal megteremthetik az egzisztenciájukat, jobbá tehetik az életüket. Ezért tartom nagyon fontosnak a munkahelyek teremtését  – mondta el lapunknak Morvai János. Tizenkét éve a nagyközség polgármestere, ez idő alatt az ipari parké a legjelentősebb beruházás, mellyel munkahelyek kialakítását teszik lehetővé a településen. 

– Fontosnak tartottam, hogy az ipari parkhoz tartozzon egy csarnok is, amit lehet látni az autópályáról, bízva abban, hogy ez még nagyobb kedvet ad a a cégeknek arra, hogy itt telepedjenek le. Ezen kívül úgy gondolom, az is csalogató, hogy Kál nagyon jó helyen van. Az M3-as autópálya és a 3-as főút, valamint a Budapest-Miskolc fővasútvonal közelsége egyaránt vonzerőt jelentenek. Nagy szeretettel várjuk a cégek jelentkezését – jegyezte meg a polgármester.

Morvai János az átadó ünnepségen tartott beszédében kiemelte, a település jövője szempontjából nagyon fontos beruházás a káli ipari park. Mindig is a munka alapú társadalomban hitt, hiszen ez kell a biztonságos jólét kialakításához. Számos munkahely teremtéshez járult hozzá a 2017-es Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázata, melyen Kál önkormányzata sikeresen nyert. 

Az átadón Horváth László országgyűlési képviselő elmondta, bár az útnak még nincs vége, az ipari park létrejötte egy komoly lépés előre. 

– Valakiben felmerülhet a kérdés, hogy a mai világban, amikor sok bizonytalanság lengi körbe az életünket, akkor helyén való-e egy ilyen fejlesztés. Úgy gondolom, pontosan ilyen időkben kell a gazdaságot megerősíteni – jegyezte meg Horváth László.

Az ünnepség végén Dr. Artner Péter plébános megáldotta a csarnok épületét. 

Rendben befejeződtek a munkálatok - A költségnövekmény igény pozitív elbírálása után 2021-ben indultak el a beruházás és a kivitelezési munkálatok. A két kivitelező a Peku Agro Kft. és a Variabau Kft. mostanra a munkálatokat minőségi módon elvégezte. A település polgármestere megjegyezte, már csak egy feladatuk van, hogy az ipari parkot élettel töltsék meg, és minél több munkahelyet teremtsenek. Kiemelte, nagy köszönettel tartozik Horváth László országgyűlési képviselőnek, amiért végig mellettük állt, és segített a felmerülő problémák megoldásában.

Forrás: Heol.hu

Meghatározatlan