rendezvény

HEOL.hu: Ágyúdörgéstől volt hangos Kápolna térsége

Az idén nyolcadszor idézték fel az 1849. február 26-án és 27-én vívott és elvesztett csatát.

Hóban-fagyban harcoltak az osztrák és a magyar csapatok szombaton a kápolnai dohánybeváltó előtti téren. A csata zaját, az ágyúdörgést, a puskák durrogását messzire vitte a szél. Az idén nyolcadszor rendezték meg a Tarna-völgyi Huszár és Katonai Hagyományőrző találkozót.

magyar

HEOL.hu: Magyarul köszöntötte a pápa káli vendégeit

Idén ünneplik Kálban a Szent Péter és Szent Pál apostolok tiszteletére szentelt templom fennállásának 250. évfordulóját.

Kiemelt programként római zarándokúton vett részt a községből egy 19 tagú csoport dr. Artner Péter plébános vezetésével, hogy tiszteletüket tegyék az apostolfejedelmek sírjainál.

magyar

HEOL.hu: Kevesebben néztek haza

Dr. Ternyák Csaba egri érsek mutatott be szentmisét a 250 éves káli templomban szombaton. A településen három napig ünnepeltek.

Talán a kora délutáni időpont lehetett az oka annak, hogy a tavalyinál kevesebben vettek részt a Kálból elszármazottak találkozóján pénteken. A Hazanéző egyike volt annak a gazdag programkínálatának, amellyel a szervezők várták a helybelieket az immár 13. alkalommal megrendezett Falunapokon. Morvai János polgármester megnyitója után átadták a díszpolgári címet, amit az önkormányzat idén posztumusz Tompa Vilmosnak ítélt oda.

magyar

HEOL.hu: Füzesabony volt a legaktívabb a Kistérségi Napon Kálban

Tizenkét település vett részt Füzesabony térségéből a III. Kistérségi Közösségi Nap és Gyermeknapon, amit a hétvégén tartottak Kálban. A rendezvényen minden település egy hagyományőrző sátorban, valamint színpadi produkcióval mutatkozott be.

A nap legaktívabb települése címet Füzesabony érdemelte ki és ők nyerték meg a főzőversenyt is. A nagymamák pogácsasütő versenyében viszont a káli Nagy Józsefné bizonyult a legjobbnak. A programok között voltak interaktív játékok, ügyességi versenyek, kézműves foglalkozások, természetismereti feladatok, de bárki kóstolhatott indiai ételeket, megnézhette a robbanómotoros modellautó- vagy a katonaieszköz-bemutatót, az óvodások, iskolások műsorát.

magyar

Oldalak