HEOL.hu: Kevesebben néztek haza

Dr. Ternyák Csaba egri érsek mutatott be szentmisét a 250 éves káli templomban szombaton. A településen három napig ünnepeltek.

Talán a kora délutáni időpont lehetett az oka annak, hogy a tavalyinál kevesebben vettek részt a Kálból elszármazottak találkozóján pénteken. A Hazanéző egyike volt annak a gazdag programkínálatának, amellyel a szervezők várták a helybelieket az immár 13. alkalommal megrendezett Falunapokon. Morvai János polgármester megnyitója után átadták a díszpolgári címet, amit az önkormányzat idén posztumusz Tompa Vilmosnak ítélt oda.

Mint érdemei méltatásakor elhangzott, első megválasztása óta, 1990-től haláláig állt a település élén, irányításával kiegyensúlyozott gazdálkodás, szemmel látható fejlődés jellemezte a nagyközség életét. Az elismerő oklevelet özvegye vette át a falubeliek által nagy érdeklődéssel kísért eseményen.

A hagyományos Péter-Pál-napi búcsúval egybekötött Falunapokon megrendezték az arra vállalkozók főző- és sütőversenyét, a kicsiket változatos gyermekműsorok, a fiatalokat koncertek, a felnőtteket sportvetélkedők és szórakoztató műsorok várták, majd látványos tűzijáték zárta a két napos forgatagot. Vasárnap a helyi templom fennállásának 250. évfordulója alkalmával tartottak szentmisét, amelyet dr. Ternyák Csaba egri érsek mutatott be a hívek sokasága előtt.

magyar